Hogyan építs fel szakértői képet hitelesen?

Huszonévesen vállalkozásba kezdeni manapság divatos dolog. Ki ne szeretne a saját maga ura lenni, sok pénzt keresni, onnan és akkor dolgozni, amikor szeretne. Jól hangzik, igaz? Elárulok egy titkot, a vállakozás a világ legnehezebb szakmája!

Önmagad kontrollálni ugyanis sokkal komplikáltabb, mint gondolnád. Beosztani az idődet, fókuszáltan dolgozni, folyamatosan visszaforgatni a pénzt vállalkozásodba, napi szinten döntéseket hozni, majd felelősséget vállalni, és együtt élni döntéseid következményeivel embert próbáló feladat. Egy vállalkozónak nincs kire mutogatnia, csak magát hibáztathatja, ha nem azokat az eredményeket éri el, amiket szeretne.

Ennek ellenére egyre több egyéni vállalkozóval, “szakértővel” találkozni, akik meg akarják mondani neked a tutit. Hogyan építs vállalkozást, hogyan táplálkozz, hogyan sportolj, hogyan gondolkozz, hogyan fektess be, és így tovább. Ezek a sokszor önjelölt szakértők, – és most első sorban a húszas éveik elején járókról beszélek – tapasztalat, tudás és előképzettség nélkül teszik mindezt. Ebben az internet is a segítségükre van, ugyanis itt bármilyen képet könnyen fel lehet építeni. A baj főleg ezzel van, többnek akarják magukat mutatni mint amikHiszek abban, hogy lehet ezt etikusan, egyenesen, korrekten is csinálni.

Fotó: Jeremy Beadle az Unsplash-en

► MITŐL LESZ VALAKI SZAKÉRTŐ?

Nem attól, mert elolvas 3 könyvet, megnéz 10 Youtube videót, elmegy egy konferenciára, extraként pedig részt vesz egy 3 napos képzésen. Ettől maximum az önbizalom nő meg, valós tudás nincs mögötte. Mindezek akkor érnek bármit, ha a tanultakat elkezdi alkalmazni, tesztelni. Ami működik megtartja, ami nem, elhagyja. Így tud lépésről lépésre haladni, fejlődni, gyarapodni.

A valódi szakértő az évek alatt megszerzett tudását, tapasztalatát adja át. Olyan bevált módszereket, trükköket, tippeket, információkat oszt meg veled, amik neki már működnek. Ezáltal neked már nem kell elkövetned azokat a hibákat, amiket ő elkövetett, és hamarabb elérhetsz hasonló eredményeket. A legjobb tanács, amit ezzel kapcsolatban valaha kaptam: “Csak olyanok tanácsaira hallgass, akik már elérték azt, amit Te is szeretnél.” Aki még nem tart ott, hogyan tudná megmutatni neked az utat?

► 25 ÉVESEN INGATLAN SZAKÉRTŐ?

25 évesen kezdtem el ingatlan közvetítéssel foglalkozni. Őszintén bevallom, az elején sokat járt a fejemben, hogyan is tudnék hiteles lenni mások szemében, pont a fentebb leírtak miatt. Munkatapasztalatom nem volt, életemben soha nem adtam el semmit, közöm sem volt az ingatlanpiachoz. Egy 5 napos képzést, és néhány napos betanítást követően kellett volna másoknak tanácsot adnom az ingatlanuk eladásával kapcsolatban.

Mivel nem tartottam magam hitelesnek, ezért az elején igyekeztem magammal vinni tapasztalt kollégákat. Megfigyeltem a módszereiket, a kommunikációjukat, a megjelenésüket. Elkezdtem őket másolni. Amikor egyedül mentem tárgyalni, akkor azt gyakorlásnak fogtam fel. Nem foglalkoztam az eredménnyel. A cél nem a megbízás megkötése volt, hanem tapasztalatszerzés. Számomra ez azért is volt fontos, mert még nem hittem abban, hogy értéket tudok adni. Látnom, éreznem kellett, hogy amit csinálok az működik, és hasznos a másik fél számára. Neked is azt tudom javasolni, először győződj meg arról, hogy a szolgáltatás, termék amit adni akarsz, az valóban értéket ad, hasznos-e a másik számára.

Ha kell dolgozz ingyen valaki olyan mellett, aki a csúcson van a területeden, hogy magadba szívhasd a tudását. Gyűjts minél több visszajelzést, fejleszd magad és a szolgáltatásod, merj változtatni, amíg meg nem találod a saját működő modelled. Csak akkor van értelme a tudásod átadásának (amiért pénzt kérsz), amikor már bizonyítottan eredményes vagy.

Sosem rejtettem véka alá tapasztalatlanságomat. Nagyon fiatalnak néztem ki, ezért sokszor megkérdezték hány ingatlant adtam már el? Azt tanácsolták erre a kérdésre kitérő választ adjak, és hivatkozzak az iroda vagy a cég eredményeire. Ezzel szemben őszintén megmondtam a valóságot, és igyekeztem ezt az előnyömre fordítani. Még csak X (alacsony szám) ingatlant adtam el, és csak néhány lakás értékesítésével foglalkozom, de pont ezért érdemes engem megbíznia, mert sokkal több energiát fogok fordítani az ingatlana eladására, mint bárki más.

Elmondtam, hogy tőlem mire számíthat a jövőben pl.: minden hónapban elemzést készítek neki, visszajelzést adok, segítséget kérek másoktól ha kell stb. Érdemes felvállalnod az eredményeidet, még akkor is ha nincsenek. Potenciális ügyfeled értékelni fogja őszinteséged, és ha látja tettvágyad, lelkesedésed, akkor lesznek akik lehetőséget adnak a számodra. Ezekkel az ügyfelekkel sokkal közelebbi, bensőségesebb viszonyba fogsz tudni kerülni. Hosszú távon ők lesznek azok, akik tovább fognak ajánlani, amennyiben bizonyítottál számukra.

AZ ELSŐ BENYOMÁS MINDENNÉL FONTOSABB. AZ EMBEREK TUDATOSAN, VAGY TUDAT ALATT, DE ÍTÉLKEZNEK MÁSOKRÓL. ÉRDEMES TEHÁT ODAFIGYELNED A MEGJELENÉSEDRE. REMÉLEM SZÁMODRA EVIDENSEK LESZNEK A KÖVETKEZŐK, ÉS NÉHÁNY PONTON CSAK NEVETNI FOGSZ:

► SZAKMÁDNAK MEGFELELŐ ÖLTÖZÉK – pl. személyi edzőnél elmegy a trikó, rövid nadrág, de ingatlanosnál minimum az ing, hosszú nadrág. ha úgy nézel ki mint aki most esett be az utcáról úgy is fognak kezelni.

► ÁPOLTSÁG – pl. ne hagyd lenőni arcszőrzeted, hajad

► TISZTA RUHA – pl. ide tartozik a vasalt ing

► JÓ ILLAT – ha tudod magadról hogy ezzel problémád van pl. mert könnyen leizzadsz, akkor legyen valami megoldásod ennek orvoslására

► MOSOLY – amikor idegenekkel találkozol az egy feszült helyzet. Nem tudják mire számítsanak, mikor kinyitják az ajtót. Egy széles mosoly azonnal bizalmat ébreszt

► ENERGIKUSSÁG – tudatosan lehet szabályozni pl. nem ülve hanem állva telefonálsz

► LELKESEDÉS – ha nem lelkesedsz azért amit csinálsz miért dolgozzanak veled? hidd el a kommunikációdon átmegy ami benned zajlik

A kisugárzás minden szakmában rendkívül fontos. Szívesebben vagyunk olyan emberek közelében, akik körül mintha vibrálna a levegő. A fentiekkel ezt meg tudod teremteni

A VÉGÉRE HAGYTAM A LEGFONTOSABBAT. A SZAKÉRTŐI KÉP MEGTEREMTÉSÉNEK LEGJOBB ESZKÖZE, AMIVEL A LEGINKÁBB EREDMÉNYT TUDSZ ELÉRNI, A FELKÉSZÜLTSÉG. A JÓ HÍR AZ, HOGY EZ CSAK RAJTAD MÚLIK! GONDOLD ÁT ELŐRE AZOKAT A KÉRDÉSEKET, AMIKET EGY TÁRGYALÁS SORÁN FELTEHETNEK NEKED, ÉS ELŐRE KÉSZÜLJ FEL A VÁLASZOKKAL. ÍGY JÓVAL MAGABIZTOSABBAN, ÉS HATÁROZOTTABBAN FOGSZ TUDNI FELLÉPNI.

INGATLAN ÉRTÉKESÍTŐKÉNT AZ ALÁBBIAKRA FIGYELJ :

► TERÜLETISMERET – Az eladni kívánt ingatlan környékét ismerned kell. Különben hogyan adsz információt a potenciális vevőknek? Erre két jó módszer is van. Az egyik a szórólapozás. Itt két legyet ütsz egy csapásra, mert nem csak a házakat és a környéket ismered meg, de van lehetőséged megismerkedni a lakókkal, közös képviselőkkel. Tőlük olyan hasznos információkat kaphatsz, amivel egy potenciális vevő előtt jobb színben tudsz feltűni. A másik, amikor az ingatlan hirdetésnél megnézed a Google Maps-en hol helyezkedik el a lakás. Ha napi szinten megnézel 20-30 hirdetést, akkor 1-2 hónapot követően biztosan jól fogsz tudni tájékozódni.

► ÉRTÉKBECSLÉS – Mielőtt kimész egy ingatlanba megbízást kötni, előtte mindig tájékozódjMennyiért keltek el hasonló lakások a környéken? Mennyiért vannak eladó lakások a környéken? Milyen alternatívák vannak? Mik az árbefolyásoló tényezők? stb. Ebben a szakmában a legnagyobb értéket a megfelelő árazással adjuk. Ha ebben nem tudsz releváns információkat adni a tulajdonosoknak, akkor nem lesz értelem veled dolgozniuk.

► PROBLÉMAMEGOLDÁS – Nincs olyan élethelyzet, amire nincs valamilyen megoldás. Azért hívnak téged, hogy megoldd, leegyszerűsítsd a dolgokat.  A legelején sokat beszélgettem a kollégákkal. Érdeklődtem mit adtak el, hogyan adták el, milyen nehézséggel néztek szembe. Lehet én még nem találkoztam előtte egy bizonyos helyzettel, de tudtam hivatkozni a kollégámra, aki már igen, és javaslatot tudtam tenni ott hogyan oldották meg a problémát.

► STRATÉGIAI GONDOLKODÁSMÓD – Mielőtt találkozol egy tulajdonossal, előtte mindig gondold végig hogyan értékesítenéd az ingatlanát. Találj ki több módszert is, és ezeket fejben dogozd is ki. A beszélgetés megfelelő pontján fel tudod vázolni az elképzeléseid. Értékelni szokták, amikor nem csak egy javaslatod van, hanem több, így hagysz nekik választási lehetőséget. Tudni fogják, hogy felkészült, és kreatív vagy, nem sablon szerint dolgozol.

Fotó: Austin Distel az Unsplash-en

VAN VALAMI, AMI AZ ITT LEÍRTAKAT ÖSSZEFOGJA. ENÉLKÜL HIÁBA JÓ A MEGJELENÉSED, HIÁBA VAGY FELKÉSZÜLT, HIÁBA TETTÉL JÓ BENYOMÁST MÁSOKBAN, EGY PILLANAT ALATT ELVESZÍTHETSZ MINDENT. MINDIG, MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TARTSD BE AZ ÍGÉRETEIDET!

Egy másik ember bizalmának elnyerése hosszadalmas, idő igényes feladat. Viszont egy szempillantás alatt el tudod veszíteni azzal, ha nem tartod a szavad. Ha csak ezt az egy tanácsot megfogadod, már ettől jelentősen jobb eredményeket fogsz elérni.

Szeretnéd az ingatlanod a legmagasabb áron eladni?

Török Dávid ingatlanszakértő

Kérj visszahívást és megbeszéljük, hogyan tudom támogatni ingatlanod eladását

Scroll to Top